Új járművek érkeznek a MÁV-hoz, már azt is tudni, hol lehet velük találkozni
Rövidesen a GYSEV Siemens Vectronjai is új utakon tűnhetnek fel, de Alstom Astride villamos mozdonyok is forgalomba állnak.
Mindenkinek a problémáját lelkiismeretesen kivizsgálom vagy kivizsgáltatom, vagy magam is utána járok – mondja Lázár János a fogadóóráján.
Jó reggelt, Tóth úr, régen láttam! – köszöntötte hódmezővásárhelyi fogadóóráján egy választópolgárt Lázár János. A Miniszterelnökség vezetője megpróbált inzulint intézni a cukorbeteg úrnak. A város országgyűlési képviselőjét kijáróembernek tekintik a polgárok, az Index újságírója szerint ez olyan, mint a Kádár-rendszerben, mert ezeket az ügyeket az államigazgatásnak kellene megoldnia. Lázár érti a felvetést, de szavai szerint ebbe tanult bele 2002, első megválasztása óta, és különben is, Magyarország négyszáz éve így működik.